2016. júl 09.

Népmese projekt

írta: Tilla Loht
Népmese projekt

Szeptember 30-án ünnepeljük Benedek Elek születésnapját, aki mint köztudott nagy mesegyűjtő volt. Minden évben ezt a napot nevezik ki a Magyar Népmese Napjának. Ebből az alkalomból általános iskolás osztályok szoktak ellátogatni hozzánk, akiket a témával kapcsolatban játékos vetélkedővel várunk. Idén minden gyermek, aki részt vett, kapott egy általam tervezett könyvjelzőt emlékbe, valamint a legügyesebbek oklevéllel és egyéb ajándékokkal térhettek vissza az iskolába.

A könyvjelző: 

nepmese_konyvjelzok.jpg

 

A könyvjelzőket sikerült a képen látható sorrendben megalkotnom, a harmadik lett a végleges verzió. Az elsőnél túl soknak tartottam a képeket rajta, a másodiknak a nyomtatásánál voltak gondok, mivel az alsó piros minta rendszeresen elmaszatolódott, így a harmadik lett a nyerő. Mondanom sem kell, hogy a képeket és a mintákat honnan szereztem be, de nem volt egyszerű a szerkesztés, mivel a virágmintákat szét kellett szabdalni és a megfelelő mintának megtalálni a megfelelő helyet. A könyvjelzők mérete akkora, hogy egy A/4 méretű sima nyomtatópapírra 5 db fér rá egymás mellé. Ezeket így nyomtattuk, majd laponként belamináltuk és ez után lettek kivágva egyesével kézzel illetve vágógéppel.

Úgy gondolom ezek a könyvjelzők tökéletesek a gyerekek számára, hiszen nemcsak kulturális értéket közvetítenek, hanem tanítanak is, és még jól is néznek ki (szerintem).   

Hűtőmágnes:

Tavaly a gyerekek hűtőmágnest kaptak ajándékba. Ezek kb 6-8 cm szélesek voltak, szintén laminálva, kivágva és mágnescsíkkal a hátukon.

 

mese2hutomagnes.png 

Facebook:

Természetesen készítettem egy internetes verziót az egész témáról, hogy azért a felnőttek se felejtsék el a gyerekkorukat. 

 

nepmeseface.jpg

Szólj hozzá

Témák